Munkaerő nélkül maradhat az ország: óránként kilencen hagyják el Romániát

Az elmúlt évben Románia európai viszonylatban a negyedik helyet foglalta el a kivándorlók számát tekintve. Az országból a hivatalos adatok szerint az elmúlt húsz évben 3,4 millió ember távozott, nem hivatalosan már közel hatmillió román állampolgár él külföldön. A legtöbb román állampolgár Spanyolországban és Olaszországban telepedett le.

Az ENSZ jelentése szerint a polgárháborúban álló Szíria után Románia a második helyen áll az országot elhagyó állampolgárok tekintetében. Az országot elhagyó személyek átlagos életkora 30 és 45 év között van. A Román Előrejelzési és Stratégiai Intézet adatai szerint a román családok felének legalább egy tagja külföldön él. A külföldön letelepedett románok negyvenkilenc százaléka családjával együtt hagyta el az országot, 23 százaléka azonban gyermekét romániai rokonaira bízta.

Romániából egyaránt távozik szakképzett és szakképesítés nélküli személyek, utóbbiak közül igen sokan viszont választott országukban szereztek szakképzést. A szakképesítéssel rendelkezők elsősorban a túlságosan alacsony bérek miatt próbáltak szerencsét a határokon túl, de többen azért távoztak, mert egyszerűen nem találták a szakmai felkészültségüknek megfelelő munkát idehaza.

17 milliárd eurót küldtek haza a válság éveiben

A hivatalos romániai statisztikák szerint 2017-ben tovább nőtt a külföldön munkát vállaló román állampolgárok száma, és elérte a négymilliót. Közülük a legtöbben – mintegy 2 millióan – Spanyolországban és Olaszországban dolgoznak. Néhány év alatt gyakorlatilag az ország lakosságának 17 százaléka távozott külföldre.

A trend azonban az, hogy a fejlett dél-európai országok fokozatosan teret veszítenek, helyüket átveszik az észak- illetve nyugat-európai államok, mint például Norvégia, Svédország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia.

A külföldön munkát vállaló románok jelentős összegeket küldenek Romániában élő családjuknak. A profit.ro portál szerint a gazdasági válság éveiben az általuk hazaküldött összegek meghaladták a közvetlen külföldi beruházások összegét: 2009 és 2014 között 17,3 milliárd eurót utaltak át családjaiknak, miközben a külföldi befektetések alig érték el a 15 milliárd eurót. A két összeg között a legnagyobb különbséget, 1,09 milliárd eurót 2011-ben mérték.

Igaz, a külföldön dolgozók által hazaküldött pénz nem öltött testet a gazdasági helyzetet fellendítő, komolyabb beruházásokban, miközben az ebben az időszakban befektetett külföldi tőke fellendítette az ország gazdaságát, új munkahelyek létesültek. 2015 óta azonban módosult mindez.

Óránként kilencen hagyják el Romániát

A Tudose-kormány most azt tervezi, hogy megadóztatja a határon túl munkát vállaló románok jövedelmeit, jóllehet a külföldön munkát vállalók befogadó országban is adóznak. Az újabb rendelkezés tervezet szerint, ha valaki hat hónapnál hosszabb időre távozna Romániából, azt jeleznie kell az adóhatóságnál, ellenkező esetben megbüntetik.

Az Európai Románok Egyesületeinek Szövetségét (FADERE) vezető Daniel Tecu szerint a román állam ezzel jelentős hibát követne el. „Bukarestnek inkább arra kellene gondolnia, hogy vajon miért hagyja el óránként átlagosan kilenc román állampolgár Romániát, és legnagyobb részük miért is nem akar visszatérni szülőföldjére. Már csak kevés hiányzik ahhoz, hogy Románia munkaerő nélkül maradjon. Nagyjából öt éve terjesztik, hogy Románia megadóztatná a külföldön dolgozók jövedelmeit, és úgy tűnik, a kormány most éppen ezt tervezi” – jelentette ki a FADERE elnöke.

Romániában igen nagy gondot jelent az is, hogy az orvosok tömegesen hagyják el az országot. A Romániai Orvosi Kamara elnöke, Gheorghe Borcean adatai szerint az országból távozó orvosok száma 2016-ban már elérte a 14 ezret. Csupán Franciaországban és Németország mintegy négyezer román orvos dolgozik. A Politico nyilvántartása szerint 2009 és 2015 között Románia orvosainak a fele vállalt állást külföldön.

Kapcsolódók

Kimaradt?