Halálos áldozata is van a bukaresti ítéletidőnek

Egy személy életét vesztette szerda este a bukaresti vihar idején. A 42 éves férfit agyonütötte egy kidőlt fa a főváros ötödik kerületében – tájékoztatott a készenléti felügyelőség (ISU).

Bukarestet eléggé megtépázta az ítéletidő. Az ISU tájékoztatása szerint nyolc helyszínről kellett kidőlt fákat, letört faágakat eltávolítaniuk az utakról, több személygépkocsi megrongálódott. Elszórtan az áramszolgáltatás is akadozott a fővárosban.

Mint korábban írtuk, az Erdélyen végigsöprő gyilkos ítéletidő után a bukaresti hatóságok megpróbálták megelőzni azt, hogy a főváros felé közeledő viharnak újabb halálos áldozatai legyenek. 

Gabriela Firea főpolgármester arra kérte a bukarestieket, hogy lehetőleg szerda este ne hagyják el otthonaikat. Ugyanakkor felkérte a főtanfelügyelőséget, intézkedjen annak érdekében, hogy minden diák hazaérjen legkésőbb este 8-ig.

A fővárosi tanfelügyelőség ezt követően közleményt adott ki, miszerint szerdán minden bukaresti iskolában legkésőbb 17 órakor befejeződik a tanítás, hogy a tanulók és az oktatási intézmények alkalmazottai biztonságban hazaérjenek, még mielőtt a szél felerősödne.

A Készenléti Felügyelőség szerda esti összesítése szerint a tűzoltókat 10 megye 17 településén riasztották a viharos időjárás okozta károk miatt: Fehér, Kolozs, Gorj, Hunyad, Ilfov, Mehedinti, Prahova, Szilágy, Vaslui és Vâlcea megyében volt szükség a segítségükre. A legtöbb esetben kidőlt fákat, letört faágakat kellett eltávolítaniuk a közutakról.

Kapcsolódók

Kimaradt?