Ezeket a károkat okozta a vasárnapi vihar Arad megyében

Arad megyében 32 települést érintett súlyosan a vasárnap délutáni vihar. A katasztrófavédelemhez 174 segélykérő hívás futott be, és 86 esetben kellett kiszállniuk a sürgősségi helyzetek felügyelőségének.Fotó: ISU Arad

A legnagyobb tragédia Menyházán történt: a Béli-hegységbeli üdülőfaluban egy asszonyt ütött agyon egy fa.

Az óránként több mint 100 kilométeres sebességű szél csatatér utáni állapotokat hagyott maga után Arad megyében: több útszakaszon lehetetlenné vált a közlekedés, 27 gépkocsit tettek tönkre teljesen a rájuk dőlő fák, de több százra becsülik a kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett gépjárművek számát. Három vasúti szerelvény pedig a síneken vesztegelt a leszakadt felsővezetékek miatt.Fotó: ISU Arad

A megyei önkormányzat hétfő délelőtti összesítése szerint 89 településen még mindig akadozik az áramellátás, amiben 29 ezer háztartás érintett. Körülbelül negyven magánházról teljesen leseperte a tetőcserepeket a szél. Több közintézmény is megsérült, így a vadászi óvoda tető nélkül maradt, a szapáryligeti orvosi rendelőre fa dőlt, többek között Aradon, Vingán, Monostoron és Szabadhelyen a helyi ortodox templomok kereszt nélkül maradtak, vagy megsérült a tornyuk.

Az Arad Megyei Tanács elnöke, Iustin Cionca bejelentette: kérni fogja a kormányt, hogy kártalanítsa mindazokat, akiknek a házuk súlyosan megsérült a viharban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?