Oltások: roma vezetőkkel működnek együtt Hargita megyében

A Hargita megyei romák vezetőivel működik közre a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) annak érdekében, hogy az elzárt közösségek gyermekei is megkapják a vakcinákat.

Tar Gyöngyi, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy már konzultáltak az ügyben a Romák Pártjának vezetőivel, valamint a prefektúra romákkal foglalkozó tanácsosával, annak érdekében, hogy felmérjék az izolált közösségeket, ahol a gyerekek még nincsenek beoltva, és hogy meggyőzzék a szülőket a vakcinák beadásának fontosságáról. Tar Gyöngyi azt is elmondta: a szóban forgó közösségekben nem mindenkinek van televíziója, ezért a tájékoztatás csak az egészségügyi mediátorok, háziorvosok révén valósulhat meg.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint ezekben a csoportokban sok előítélet él, amelyeket fel kell számolni, meggyőzve a szülőket, hogy az oltás ingyenes és a gyermekeik érdekeit szolgálja.

Hargita megyében 80 százalékos a beoltottsági arány, és Tar Gyöngyi kifejtette: dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?