Hazaküldték az orvosok az „elkényeztetett” 18 éves lányt, néhány napra rá meghalt

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot a rendőrség, miután életét vesztette egy 18 éves lány Bârladon. Az orvosok vitaminokkal kezelték az agydaganatát.

A lány erős fejfájásra és hányingerre panaszkodva június negyedikén felkereste a bârladi sürgősségi kórházat. Itt az orvosok vitaminokat és antibiotikumot írtak fel neki, majd hazaküldték. „Azt mondták, semmi sem indokolja a beutalását. Egy asszisztensnő megjegyezte: az lehet a baja, hogy el van kényeztetve” – mesélte a történteket a Digi24 televíziónak az édesanyja.

Június 29-én a lány nagyon rosszul lett, ezúttal a mentők szállították ugyanabba a kórházba, a légzése megállt. Az orvosok két órán keresztül próbálkoztak az újraélesztésével, sikertelenül. Boncoláskor derült ki, hogy halálát egy agydaganat okozta, amit három héttel korábban egy komputertomográfos vizsgálattal ki lehetett volna szűrni.

A család panaszt tett az Orvosi Kamaránál, a kórházban pedig belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?