Marhacsontot ültetett be pácienseinek egy bukaresti orvos

Vizsgálat indult Gheorghe Burnei ortopéd sebész ellen Bukarestben, miután több páciense elhunyt és munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy mészárszékről vásárolt csontot az implantációihoz, írja a Mediafax.

A hírügynökség úgy tudja, hogy az ügyészek nem csak az orvos volt és jelenlegi munkatársainak nyilatkozatai, hanem a páciensek rokonai által tett panaszok alapján is vizsgálják az esetet.Gheorghe Burneit, aki a fővárosi Marie Curie kórház ortopédia osztályának vezetője, szombaton vették őrizetbe és vasárnap döntenek a bukaresti törvényszéken 30 napos előzetes letartóztatásba helyezéséről.

A lakásán és az irodájában különböző borítékokban több mint tíz ezer eurót találtak, amit feltehetőleg a pácienseitől fogadott el a műtétekért cserébe.

Az orvost egyelőre korrupcióval vádolják, a nem megfelelő eszközökkel végzett műtétek esetében még orvosi szakvéleményre és a körülmények megvizsgálására is szükség van esetről esetre, ezért időbe telik annak bizonyítása, hogy az orvos illegálisan műtött és veszélyeztette páciensei életét.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?