Az igazságügyi miniszter kiértékeltetné Kövesi tevékenységét

Az igazságügyi miniszter felkérte a Legfelsőbb Bírói Tanács ellenőrző testületét, az Igazságügyi Felügyeletet, hogy értékelje ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a legfőbb ügyészség vezetőinek tevékenységét.

Tudorel Toader erről hétfőn nyilatkozott a sajtónak. Arra hivatkozott, hogy hasonló vizsgálat 2007 óta nem készült a két ügyészségnél. „Nem tartom rendjén valónak, hogy az elmúlt tíz évben nem történt meg a két intézmény vezetőinek átvilágítása” – fogalmazott a miniszter.

"Támogatjuk a korrupciós cselekedetek megelőzését, de igazságügyi miniszterként kötelességem, hogy ne csak a pozitív oldalát lássam, vagyis azt a tényt, hogy sok tettest lelepleznek és elítélnek, hanem a negatív oldalát is. Éspedig, hogy sok román állampolgárt letartóztatnak, vizsgálatot indítanak ellene, bíróság elé állítják, esetleg el is ítélik, hogy aztán később kiderüljön ártatlanságuk, ami valóságos tragédia, és fekete folt Románia igazságszolgáltatói rendszerén" - tette hozzá a tárca vezetője.

Az előzmények

A bejelentés előzménye, hogy az igazságszolgáltatás elől Szerbiába szökött üzletember, Sebastian Ghiță tulajdonában lévő România TV két hete nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen a DNA vezetője, Laura Codruța Kövesi azt kéri az egyik beosztottjától, hogy „jusson el a miniszterelnökhöz” az egyik folyamatban lévő bűnvádi eljárásban.

A DNA közölte, hogy a hangfelvétel egy részét meghamisították, a legfőbb ügyészség pedig a hatóság megtévesztésének gyanújával vizsgálatot indított az ügyben. Laura Codruța Kövesi ugyanakkor belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki lehetett a szivárogtató. A román sajtó értesülései szerint hazugságvizsgálatnak vetette annak a munkamegbeszélésnek a résztvevőit, amelyről kiszivárogtak a hangfelvételek.

Lapértesülések szerint három ügyész – Doru Țuluș, Mihaela Moraru és Nicolae Marin – megalázónak minősítette, és megtagadta a hazugságvizsgálatot. Mindhárman bepanaszolták a CSM Igazságügyi Felügyeleténél Kövesit, arra hivatkozva, hogy rosszhiszeműen látja el intézményvezetői feladatát. Röviddel ezután, a DNA vezetőjének kérésére, Doru Țulușt és Mihaela Morarut a legfőbb ügyész, Augustin Lazăr szakmai vétségekre hivatkozva felfüggesztette a tisztségéből.

Kapcsolódók

Kimaradt?