A DNA vezetője a beosztottjához egy hangfelvételen: „jussunk el a miniszterelnökhöz”

FRISSÍTÉS: A Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságügyi Felügyelethez fordul Tudorel Toader igazságügyi miniszter, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője azt kéri az egyik beosztottjától, hogy „jusson el a miniszterelnökhöz” az egyik folyamatban lévő bűnvádi eljárásban.

A România TV által vasárnap közzétett felvétel a DNA egyik munkamegbeszélésén készülhetett. Ezen a tanácskozáson az ügyészség vezetője, Laura Codruța Kövesi amiatt elégedetlenkedett, hogy a folyamatban lévő bűnvádi eljárások későn jutnak el a bírósági szakaszig, túlságosan kevés vádirat készül. A felvétel szerint emlékeztette az ügyészeket, hogy olyan eljárások is vannak, amelyek már 6-7 éve tartanak, de a vádemelés még nem történt meg.

Kövesi emlékeztette a kollégáit, hogy romlottak a DNA mutatóit, a bíróság elé állított személyek száma sokkal kisebb, mint az előző évben. „Új munkatársaink vannak, több rendőr és szakember segíti a munkánkat. (…) Azt akartam, beszéljük meg, hogy mi történik” – hallható a felvételen.

A DNA vezetője egy adott pillanatban – a hanganyag szerint – a következő szavakkal fordult az egyik beosztottjához, Jean-Nicolae Uncheşelu ügyészhez: „Uncheşelu, tudja, mit akarok: hámozza le annak az ingatlanos ügynek az intézményes rétegeit, és jussunk el a miniszterelnökhöz, aki aláírta azokat a szerződéseket”.

FRISSÍTÉS: A România TV újabb hangfelvételt tett közzé vasárnap este, amelyen a beosztottai teljesítményével elégedetlen Kövesi - feltehetően a DNA egy munkaértekezletén - hatékonyabb munkát és több "fontos" ügyet követel a DNA ügyészeitől, akiknek a szemére veti, hogy öt hete nem gyanúsítottak meg senkit. Kövesi azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják a DNA-t, ne "másszanak rá" a vádhatóságra, ne bátorodjanak fel, ne érezzék úgy, hogy a DNA meggyengült és ideje visszaszorítani.

A román sajtó tudni véli, hogy Laura Codruța Kövesi a jelenlegi kormányfőre utalt ezen a beszélgetésen. Azt már februárban meglebegtette ugyanis a média, hogy Sorin Grindeanu ellen bűnvádi eljárás indulhat mintegy ezer államosított temesvári ingatlan értékesítése ügyében. Ennek az ügynek a szálai a 2012 előtti időszakra nyúlnak vissza, amikor a jelenlegi miniszterelnök Temesvár alpolgármestere volt.

DNA szerint a felvétel egy része hamisítvány

A DNA vasárnap este közleményt adott ki, amely szerint a hangfelvételeken elhangzottak egy-egy részét Laura Codruța Kövesi többször a nyilvánosság előtt, illetve a beosztottjaival tartott munkaértekezleteken is elmondta. „Ám e részek között olyan kijelentések is elhangzanak a felvételen, amelyek nem a főügyésztől származnak, és amelyek durván eltorzítják a mondanivalóját” – olvasható az Agerpres által idézett állásfoglalásban,

A kormány szóvivője, Alina Petrescu a Mediafaxnak elmondta, a miniszterelnök nem kívánja kommentálni a hangfelvételt. „Nem tudjuk, hogy a felvétel hiteles-e vagy sem” – magyarázta. A szóvivő ugyanakkor emlékeztetett, hogy Sorin Grindeanunak az alpolgármesteri mandátuma alatt az ingatlanügyek nem tartoztak a hatáskörébe, így nem is írhatott alá ingatlanokkal kapcsolatos szerződéseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?