Fellélegezhetnek a kolozsváriak: átadták a forgalomnak az Árpád úti hidat

Kereken egy évig tartó munkálatok után Kolozsváron átadták pénteken a forgalomnak az új Árpád (Traian) úti hidat. Emil Boc polgármester kérésére az építőknek a híd alatt kellett állniuk, míg átmentek rajta az első autók.

Az elöljáró elmondta, ezzel az „eredeti módszerrel” tesztelték a pénteken felavatott híd teherbíró képességét. A kivitelezők ugyanis ezzel a gesztussal fejezték ki, hogy felelősséget vállalnak a munkálatok minőségéért.

„Reménykedjünk benne, hogy a híd 100 évig ki fog tartani, ahogy a régi híd is tartott több mint 85 éven át" - mondta Emil Boc, aki arról is tájékoztatott, hogy a munkálatok 6,5 millió lejbe kerültek.

A polgármester emléklappal, egy nyakkendővel és egy városalbummal ajándékozta meg az első sofőrt, aki gépkocsiján áthajtott az új hídon.

Az Árpád úti híd elődjét 1928 és 1931 között építették. 2013-ra azonban annyira tönkrement, hogy egy nő kis híján a Szamosba esett a járdán keletkezett résen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?