Erdély-zászló: Soós Sándor első fokon pert nyert a csendőrséggel szemben

Első fokon pert nyert Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csendőrség ellen. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen.

A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.

Soós Sándor üdvözölte az elsőfokú bíróság döntését, majd hozzátette: meggyőződése, hogy a csendőrség alkotmányos jogot sértett a nemzeti ünnepen, s ezért amint a döntés végérvényes lesz, túlkapása miatt feljelentik a hatóságot.

A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen. 

Mint korábban írtuk, a március 15-i ünnepi felvonuláson a csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint Soós Sándort. Őt, miután feltekerte a zászlót, elengedték. A csendőrség véleménye szerint törvénytelenséget követtek el, amikor Erdély zászlajával vonultak fel. Az államhatalmi szerv a szervezőkre hivatkozva kezdett intézkedni, utóbbiak pedig a csendőrségre hivatkoztak. Később Soós és Csoma Botond képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kérdést intézett Carmen Dan belügyminiszterhez, amiben számon kérték a csendőrség fellépését. 

Kapcsolódók

Kimaradt?