Közös RMDSZ-EMNP panasz az Erdély-zászló ügyében

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezeteinek vezetői közös panasszal fordultak a belügyminiszterhez az Erdély-zászló elleni szerdai csendőrségi fellépés miatt.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban Soós Sándor EMNP-elnök és Csoma Botond RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert arról, hogy a csendőrség kolozsvári mobil egysége megbírságolta az RMDSZ által szervezett március 15-i felvonulás Erdély-zászlót vivő, az EMNP-hez kötődő résztvevőit. Megjegyezték, hogy a csendőrség a szervező kérésére hivatkozva igazoltatta és szólította fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket, noha a szervezők a helyszínen cáfolták, hogy ők kifogásolnák a zászló használatát.

A Kolozs megyei politikusok úgy vélték: a csendőrség több alkotmányos jogot is megsértett, amikor kiemelte a tömegből az Erdély-zászlót vivő személyeket, visszatartotta őket, és megakadályozta, hogy részt vegyenek a rendezvény további részén.

Az aláírók azt is megemlítették, hogy a hatóság már 2016-ban is hasonlóan járt el. Akkor gyűlöletkeltő és diszkriminációra felbujtó szimbólumnak tekintette Erdély zászlaját. Arra is kitértek, hogy az Erdély-zászlón szereplő címer Románia címerének a része.

A panasz aláírói állásfoglalásra kérték a belügyminisztert. Azt kérdezték tőle: törvényesnek és helyénvalónak találja-e a csendőrök eljárását, valamint azt, hogy törvényesnek tartja-e az Erdély-zászló használatát?

Kapcsolódók

Kimaradt?