Három nyelven dokumentálták Tőkésék a magyarellenes megnyilvánulásokat

Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak a gyűjteményét mutatta be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Az EMNT által összeállított negyven oldalas Transylvanian monitor a romániai sajtóban ismertetett 312 esetet mutat be a 2014 és 2016 közötti időszakból angol, román és magyar nyelven.

Tőkés László a sajtótájékoztatón a romániai magyarellenességet az antiszemitizmushoz és romaellenességhez hasonlította. "Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában" - jelentette ki a fideszes európai parlamenti képviselő. Hozzátette, a magyarellenesség nemcsak a 19-20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceausescu kommunista diktátor rendszerének is az egyik tartóoszlopa volt. Tőkés László az autonómiaellenességet is a magyarellenesség egyik változatának tekintette. Veszélyesnek tartotta, hogy a román kormányok még csak párbeszédet sem hajlandók folytatni az autonómiáról, és a kérdést a nemzetbiztonságot veszélyeztető ügyként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörébe utalják. Úgy vélte, a nemzetállamok mellett a nemzeti közösségek is alkotó elemei az egyesült Európának, és aki az erdélyi magyarok ellen lép fel, Európa alapértékeit is támadja. Fontosnak tartotta, hogy a román politika magyarellenes megnyilvánulásaira az erdélyi magyarság ne válaszoljon románellenes megnyilvánulásokkal.

Szilágyi Zsolt megjegyezte: a kiadványban feldolgozott egyes esetek jelentékteleneknek tűnhetnek, az összkép azonban a kis ügyek nagy száma által válik nyomasztóvá. Az EMNP elnöke külön beszélt a marosvásárhelyi csendőrség tavalyi fellépéséről a székely szabadság napja résztvevői és szervezői ellen, és a kolozsvári csendőrség tavalyi és idei fellépéséről az Erdély-zászlót lobogtató EMNP-s politikusok ellen. „Kérjük a csendőrségtől, hogy semmisítse meg a büntetéseket, és kérjen bocsánatot. A kolozsvári március 15-i felvonulást szervező RMDSZ-től pedig azt kérjük, hogy tisztázza: a csendőrség vagy az ünneplő tömeg oldalán áll" - fogalmazott a politikus.

Újságírói kérdésre Tőkés László tréfásan megjegyezte: azt is magyarellenes megnyilvánulásnak tartja, hogy Sorin Grindeanu miniszterelnök tanácsadójának nevezte ki Borbély Lászlót. Emlékeztetett rá, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa egy korrupciós ügy főszereplője volt, de a parlament nem járult hozzá, hogy az ügyészség őt is vizsgálja, így csak az ügy mellékszereplőit ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

Kimaradt?