Agyhártyagyulladásban halt meg egy brassói magyar diák

Átfogó járványügyi ellenőrzésbe kezdtek péntektől Brassóban az Országos Közegészségügyi Intézet szakemberei, miután meghalt agyhártyagyulladásban egy középiskolás diák – számolt be szombaton az Agerpres.

Megelőzésképpen megvizsgálták a brassói járványkórházban azt a mintegy 200 személyt, akikkel a 17 éves fiú a halála előtt kapcsolatban volt. Tizennyolc személyt közülük be is utaltak, mert az agyhártyagyulladás tünetei – erős fejfájás, hányás – jelentkeztek náluk. Leleteiket elküldték elemzésre a bukaresti járványtani intézetbe.

A kórházba utaltak közül az egyik esetében alapos a gyanú, hogy agyhártyagyulladásban szenved. Az intézmény igazgatója, Ramona Ionescu a hírügynökségnek elmondta, hogy egyetlen páciens sincs veszélyben, szakszerű orvosi kezelésben részesülnek.

Az agyhártyagyulladásban elhunyt fiú a Dr. Nicolae Rucărean műszaki szakközépiskola tizedikes diákja volt. Az erős fejfájásra panaszkodó Váncza Zsoltot csütörtökre virradóra szállították a brassói gyerek kórházba magas lázzal. Néhány óra múlva leálltak az életfunkciói, az orvosok már csak a halálát tudták megállapítani.

Az agyhártyagyulladás (meningitis) az agyhártyáknak vagy agyburkoknak, azaz a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedése, ami súlyos, életveszélyes állapot, és sürgősségi orvosi beavatkozást igényel. Gyógyulás után is nagyon gyakran visszamaradó idegrendszeri károsodáshoz vezethet az agyhártyák összenövése, hegesedése miatt. (Wikipédia)

Váncza Zsolt iskolájában pénteken gyásznap volt. A bzb.ro beszámolója szerint padjára elhelyezték a fényképét, körülötte gyertyák égtek. Osztálytársai nem akarják elhinni, hogy a fiú már nincs közöttük. „A tanári kar és a gyerekek is sírtak, amikor megtudták, hogy meghalt” – nyilatkozta a portálnak Aranyosi István aligazgató.

Kapcsolódók

Kimaradt?