Nincs pedagógussztrájk, zavartalan az érettségi

Nem teljesülnek az általános sztrájk kirobbantásának törvényes feltételei, de ez nem azt jelenti, hogy a tanügyi alkalmazottak elégedettek lennének az egységes bértörvénnyel – közölte hétfőn a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

A FSLI emlékeztet, hogy a szakszervezeti szövetség vezetősége június 6-a és 9-e között szavazást tartott a tagok körében annak eldöntésére, hogy általános sztrájkba kezdjenek-e a tanárok június 12-én, hétfőn. A szakszervezeti szövetség tagjainak 45,67 százaléa szavazott az általános sztrájk kirobbantása mellett. Ugyanakkor a szövetséget alkotó szakszervezetek közül 27 esetében a tagok 50-86 százaléka a sztrájk elkezdésére voksolt.

"Ilyen körülmények között nem teljesülnek a törvényes feltételei annak, hogy a FSLI összes tagszervezete szintjén általános sztrájkot hirdessünk meg” - olvasható a föderáció közleményében, amely ugyanakkor hozzáteszi: ez nem azt jelenti, hogy a tanügyi alkalmazottak elégedettek a bértörvénnyel.

“Mélységesen elégedetlenek vagyunk! Ismét beigazolódik, hogy a tanárok, megaláztatásuk dacára, a diákok érdekeit helyezik előtérbe'” – olvasható az állásfoglalásban, amely szerint a 2017-2018-as tanév elején a tanárok tiltakozó megmozdulásaira kerülhet sor. Ehhez reményeik szerint a diákok és szüleik is csatlakoznak majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?