Egységesítené az RMDSZ az alkalmazottaknak adható értékjegyek rendszerét

endet teremtene az RMDSZ az alkalmazottaknak adható értékjegyek rendszerében – közölte pénteken Szabó Ödön képviselő, miután iktatta a parlamenten az erre vonatkozó törvénytervezetet.

A politikus emlékeztetett, hogy Romániában jelenleg három törvény szabályozza azt, a munkáltatók milyen jellegű értékjegyeket nyújthatnak az alkalmazottjaiknak. Az RMDSZ egységesítené, kibővítené, és egyetlen törvénybe foglalná az eddigi szabályozásokat.

Szabó elmondta, jelenleg étkezési, bölcsődei, vakációs utalványokat nyújthattak a hatályos jogszabályok értelmében a munkáltatók, azonban az RMDSZ törvénytervezete két újabb típusú értékjegyet vezetne be, ezáltal a kulturális- és sporteseményeket támogatnák. Emlékeztetett arra is, hogy az értékjegyek olyan juttatásoknak számítanak, amelyekre kedvezményes adózási feltételeket biztosít az állam a munkaadónak.

Szabó Ödön elmondta, hogy az RMDSZ törvénytervezete mindamellett, hogy két új típusú értékjegyet vezet be, a bölcsődei utalvány jelenlegi előírásain is változtatna úgy, hogy e jegyek értékére felső keretet szabna, így azokon a munkaadókon segítene, akiknek nem áll módjában 450 lejt kifizetni az alkalmazottnak, azonban egy 100 lejes juttatásban részesítené őket.

A két új típusú értékjegy kulturális és sport területeken lehetne használni. „A kulturális értékjegyeket színházbérletekre, koncertjegyekre, kiállítások látogatására lehetne használni, míg a sportjegyek sportközpontokba való bérletek kiváltására lennének alkalmasok, vagy akár egészségügyi utókezelésekre is, de olyan szolgáltatások ellenértékét is jelenthetik, amelyekért nem fizet az egészségbiztosító pénztár” – mutatott rá Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, majd hozzátette, hogy a kulturális- és sportjegyek értéke nem haladhatja meg a törvényben megszabott összegeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?