Visszavonja a kormány a Btk-t módosító törvénytervezetét

Felszólította Sorin Grindeanu miniszterelnök Tudorel Toader igazságügyi minisztert, találjon "gyors eljárást" a Büntető törvénykönyvnek, illetve a Büntető perrendtartási törvénykönynek a alkotmánybíróság legutóbbi, hivatali visszaéléssel kapcsolatos döntéséhez igazítására.

"Az elmúlt hónapokban volt országos szintű vita erről a témáról, néhány nappal ezelőtt pedig az alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amely kötelező érvényű, és amelyet szem előtt kell tartani" - mondta Grindeanu a kormányülés elején.

A miniszterelnök hozzátette, ebből a megfontolásból levették a kabinet csütörtöki ülésének napirendjéről azt a törvénytervezetet, amelynek célja összhangba hozni a Btk.-t az alkotmánybíróság döntéseivel, a taláros testület legutóbbi, hivatali visszaéléssel kapcsolatos határozatára ugyanis erre nem tér ki. Grindeanu elmondta, megvárják az alkotmánybíróság indoklását, ezt követően pedig újabb törvénytervezetet terjesztenek elő, "a lehető legátláthatóbb módon".

Tudorel Toader igazságügyi miniszter megerősítette, hogy egyetlen, minden alkotmánybírósági döntésre kiterjedő törvénytervezetre kell számítani, vagyis a már elkészült tervezetet kiegészítik az új döntés előírásai alapján.

Az alkotmánybíróság a héten hirdetett döntést egy, a Büntető törvénykönyvnek a hivatali visszaélés bűncselekményéről szóló cikkelye ellen benyújtott alkotmányossági kifogás ügyében. Keddi döntésében a taláros testület többek között kimondta, a parlament hatáskörébe tartozik, hogy alsó értékhatárt szabjon meg a hivatali visszaélés esetében.

Kapcsolódók

Kimaradt?