Befutott a zarándokvonat: egymás nyakába borultak kolozsváriak és anyaországiak

Másfél órás késéssel, de végül befutott a Boldogasszony Zarándokvonat csütörtökön délután, Kolozsvárra.

Két-háromszáz fős tömeg fogadta a Magyarországról reggel indulókat, akik állítólag Nagyváradon időztek sokáig, és ezért késtek.

A zarándokokat Kovács Sándor főesperes azzal a gondolattal üdvözölte, hogy életünk fontos mozzanata a zarándokvonat fogadása. A találkozásnak fontos lelki üzenete is van, hiszen a keresztény hitben, a nemzettudatban erősít meg.

Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, a nemzettársaink fogadni annyit jelent, mint abban egymásra találni, ami egy nemzetté tesz minket. Tímár Asztrik úgy fogalmazott, két szó jutott eszébe, amikor a zarándokvonatra felült Nagyváradon: ima és hála. Így szeretné megköszönni minden zarándok nevében az üdvözlő szavakat - mondta a kaplonyi ferences házfőnök. Budai László szervező, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója a kolozsvári jelenlévőknek köszönte meg, hogy üdvözölték a zarándokvonat utasait.

Székely János az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke elmondta, a zarándokvonat több mint ezer személyt szállít, akik közt 350 fiatal van, köztük többen tengeren túliak, akik talán soha életükben nem láttak ennyi magyart egyszerre.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?