Rekordhosszú idén a Boldogasszony Zarándokvonat

Hatodik alkalommal indul csütörtökön hajnali fél hat előtt pár perccel Budapestről a Boldogasszony Zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba - tájékoztatnak közleményben a szervezők. 

Az útrakelőket Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolattartásért felelős államtitkára búcsúztatja, köszöntőt és áldást mond Ft. Székely János Budapest-Esztergom Főegyházmegye segédpüspöke, a zarándokvonat lelkivezetője, énekről gondoskodik Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya. A több mint ezer zarándok az elmúlt évtizedek leghosszabb szerelvényén utazik, amelyet a Szent Márton tiszteletére tavaly feldíszített mozdony húzza Magyarországon.

A zarándokok az áldás után utaznak Székelyföldre, a Kárpátok ölelte Gyergyói-medencébe. Útközben több helyen is hosszabb-rövidebb programok lesznek, Nagyváradra romániai idő szerint 11.18-kor érkezik a szerelvény, a zarándokok püspöki szentmisén vesznek részt a Szent László alapította püspökség Székesegyházában. Kolozsvárra várhatóan 15.25-kor fut be a vonat, ott rövid ünnepség lesz a vasútállomáson. Gyergyószentmiklósra 20.48-kor érkezik, a zarándokokat köszöntik a vasútállomáson, majd autóbuszokkal a városban és környékén található szálláshelyekre utaznak az itt leszállók. A Marosfőn és Csíkszentdomonkoson leszállókat a házigazdák viszik a szállásukra.

"Az előző évek tapasztalatai alapján várhatóan mindenhol nagyszámú erdélyi magyar jön majd ki a fogadásokra, illetve a helyi egyházi és közéleti személyiségek is részt vesznek majd az ünnepségeken. A Boldogasszony Zarándokvonat szervezői ezúton is szeretettel hívják az érdeklődőket a zarándoklat további napjain is, június 2-án, 13 órától Gyimesbükkre, illetve június 4-én, pünkösd vasárnapján 8 órára, Gyergyószentmiklós főterére is. Mindkét helyen püspöki szabadtéri szentmisén vesznek részt és mindkettőre várják a helyieket és az oda érkező zarándokokat is" - olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?