ActiveWatch: a gyűlöletbeszéd fő céltáblái a romák, a magyarok, a menekültek és a LGBT közösség

A romák, a magyarok, a menekültek és a melegek ellen irányulnak a legtöbb esetben az intoleráns megnyilvánulások a romániai közbeszédben - derül ki az ActiveWatch jelentéséből, amely a 2015 - 2016-ben, Romániában tapasztalt gyűlöletbeszédeket vette górcső alá.

A jelentést bemutató sajtótájékoztatón Radu Răileanu, az ActiveWatch képviselője azt mondta, a közbeszédben leginkább a romák, a magyarok, a menekültek és az LGBT-közösség (homoszexuálisok, biszexuálisok, transzneműek) ellen tapasztalhatók az intoleráns megnyilvánulások. 

Răileanu azt is elmondta: a felmérés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy az egyetlen intolerancián alapuló megmozdulás, amely valóban nagy tömegeket mozgatott meg, a Koalíció a családért alkotmánymódosítási kezdeményezése volt: ezt hárommillió személy írta alá. Hozzátette, ugyanakkor egyre több résztvevőt vonzanak a másság elfogadását hirdető rendezvények.  "A diverzitás elfogadását hirdető üzenetek a kultúrán keresztül fogalmazódnak meg: a színház- és filmfesztiválok, a soknemzetiségű fesztiválok felől. Az ilyen típusú fesztiváloka azonban külföldi finanszírozásra vannak utalva" - közölte az ActiveWatch képviselője. 

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács tevékenységéről azt mondta: gondot jelent, hogy nem egységes gyakorlat alapján oldják meg a panaszokat, és ez azt a benyomást kelti, hogy a testület hajlamos a politikusokat védeni, és "bátortalanul" viselkedik, amikor felmerül a gyanú, hogy valamely érintett - akár panasztevő, akár feljelentett - a közigazgatási bíróságon fellebbez a CNCD döntése ellen. Ugyanakkor bírálta a diszkriminációellenes tanács bíráskodási gyakorlatát, amikor a börtönökben fogvatartottak diszkriminációs panaszairól van szó. 

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tevékenységéről a szakember úgy vélekedett: nehezen ismeri fel a gyűlöletbeszédet és kevés büntetést szabott ki, igaz, nagy összegekben. 

Az ActiveWatch elnöke, Mircea Toma szerint Romániában a sértettek nem élnek a törvényadta lehetőségekkel, holott csak ez vezethet oda, hogy a társadalom egésze megváltozzon az intolerancia terén. Toma ugyanakkor leszögezte, Románia "a mennyország egy sarkának" tűnik gyűlöletbeszéd tekintetében, ha azt nézzük, "mi történik a világban, és Románia közvetlen közelében is". "De figyelmesebben szemügyre véve kiderül, hogy a mennyország sarka valójában egy kitörni készülő vulkán", mondta Mircea Toma, hozzátéve, hogy a gyűlöletbeszéd fokozódik a menekültekkel szemben, és a Román Ortodox Egyház is hozzájárult a gyűlöletkeltéshez az alkotmánymódosítást célzó aláírásgyűjtéssel. 

Kapcsolódók

Kimaradt?