Keddtől Bákó Románia ifjúsági fővárosa, de máris pályázhatnak más városok a címre

Átadta kedden Temesvár a A Fiatalok Napja alkalmából Bákónak a Románia Ifjúsági Fővárosa címet. Bákó egy tavaly zajlott nyílt pályáztatás révén nyerte el a rangot - tájékoztat közleményében a Románia Ifjúsági Fővárosa program főtitkára, Farkas András. 

Bákó a „Színesítsd generációd” (Colorează-ți generația) mottóra felfűzve bonyolít le jelentős városi programot, amelyben a város önkormányzata és az erre a célra létrejött Bákói Fiatalok Föderációka (Federația Tinerilor din Bacău) társmenedzsmentben vesznek részt.

A címet szimbolizáló zászlót hétfőn vették át Temesváron a Bákói Fiatalok Föderációja képviselői, majd egy több órás út után röviddel éjfél előtt tűzték ki a bákói polgármesteri hivatal épületére - ezzel szimbolizálva, hogy hivatalosan is átvették a címet a Béga-menti várostól, amely a program első próbakiadását valósította meg.

A Románia Ifjúsági Fővárosa program a PONT Csoport javaslatára jött létre 2016 folyamán, jelen pillanatban a program koordinálásában a Román Ifjúsági Tanács, a Román Kereskedelmi Bank, illetve a Kolozsvári Fiatalok Föderációja vesz részt.

Új pályázati felhívást tettek közzé

A Románia Ifjúsági Fővárosa program koordinátorai egyúttal bejelentették a cím elnyerésére kiírt új pályázati felhívást is. Ennek értelmében a kétfordulós verseny első részében 2017. július 16-ig jelezheti bármely romániai város azon szándékat, hogy viselné a címet. Az előértékelést követően augusztus közepén kerül közzétételre azon városok rövidlistája, amelyek a második fordulóban már részletes pályázatot nyújthanak be értékelésre. A a civil, közintézményi és privát szektorból érkező szakértőkből álló zsűri ezt követően dönti el, mely város viseli majd a címet 2018. május 2. – 2019. május 1 között.

Bákó a cím elnyerésével 50 ezer eurós díjhoz is hozzájutott. 

A pályázás módszertanát tartalmazó felhívás és a pályázati űrlap a www.capitalatineretului.ro űrlapon érhető el, illetve letölthető itt meg itt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?