Levették a képviselőház napirendjéről az alkotmánymódosító kezdeményezés tervezetét

Levették a képviselőház keddi ülésének napirendjéről a család fogalmára vonatkozó alkotmánymódosító kezdeményezés tervezetét

Ezt hétfőn cikkelyenként elfogadta az alsóház, és az eredeti tervek szerint kedden került volna sor a végső szavazásra, 139 támogató, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással azonban levették a napirendről a tervezetet. 

A tervezet értelmében a család "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul". Jelenleg a "házaspárok" kifejezés szerepel az alaptörvényben. 

A szociáldemokrata képviselők frakcióvezetője, Marcel Ciolacu javasolta, hogy vegyék le a tervezetet a keddi ülés napirendjéről. Arra hivatkozott, hogy azt eredetileg a szenátushoz küldték meg, hogy első házként tárgyaljon róla, ennek plénuma azonban "teljesen megmagyarázhatatlan módon" áthárította ezt az illetékességet a képviselőházra. 

"Egyetlen törvényes vagy alkotmányos érv sem hangzott el a tegnapi általános vitán azzal kapcsolatban, hogy miért kell az alsóháznak tárgyalnia első házként a tervezetről. Annak érdekében, hogy ne kövessünk el semmiféle hibát ezen rendkívül fontos, hárommillió személy által támogatott kezdeményezés kapcsán, a legjobb megoldás, ha visszaküldjük a tervezetet a házbizottságoknak, hogy együtt döntsenek abban, ki az illetékes ház ebben a kérdésben.  A témában bővebben itt olvashat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?