Vizsgálat indult az illemhely gödrébe esett kislány, illetve a túszként fogvatartott gyermekek ügyében

Hivatalból indított vizsgálatot a Nép Ügyvédje annak a kislánynak az ügyében, aki beleesett egy rég nem használt latrina gödrébe a cikmántori iskola udvarán Maros megyében. 

A Nép Ügyvédje szerint felmerül annak a lehetősége, hogy megszegték az alkotmány néhány cikkelyét, amelyek az élethez, a fizikai és pszichikai épséghez való jogra, a gyermekek és a fiatalok oltalmazására vonatkozik.  

A Nép Ügyvédje a Pro TV március 17-i riportjából indult ki, ahol bemutatták annak a 7 éves kislánynak az esetét, aki belesett az iskola udvarán a régi illemhely gödrébe, amely sem elkerítve, sem lezárva nem volt. A kislányt az egyik iskolai alkalmazott húzta ki a fekáliából. 

A Nép Ügyvédje eljárást indított annak a két Maros megyei gyereknek az ügyében is, akiket uzsorások rabszolgaként tartottak fogva, mert a szüleik nem törlesztettek egy kölcsönt. 

Ugyancsak a Pro TV számolt be arról, hogy Marosvásárhelytől néhány kilométerre, Marosszentkirályon két uzsorás család 2013-tól arra kötelezte az "ügyfeleket", hogy a gyerekpénzzel és a társadalmi segéllyel garantálják a kölcsönt. Az uzsorásokat felhatalmazták, hogy az állami segélyt felvegyék egészen addig, amíg a kölcsönt, illetve a néha 100 százalékos kamatot törlesztették. Ha az összeg nem fedezte a kölcsönt, akkor a rosszul fizetők gyerekeit arra kötelezték, hogy az uzsorások háztartásában szolgáljanak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?