Nagyváradi gyilkosság: előzetes letartóztatási parancsot kért az ügyészség

A bírósági ügyészség pénteken kérte, hogy távollétében előzetes letartóztatási parancsot bocsássanak ki a szökésben lévő Adrian Hladii ellen, aki március 15-én elrabolta és megölte a szintén nagyváradi Dalia Ducát, és megsebesítette a nő barátját.

Az előzetes letartóztatási parancs kiadásáról március 21-én döntenek. Mint Maria Cotrău, a váradi ügyészség főügyész-helyettese az ebihoreanul.ro portálnak elmondta, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, illegális fegyverhasználat és -viselés miatt kérték az előzetes letartóztatási parancsot. Mivel az elkövető szökésben van, az előírások szerint idézést kell küldeni a lakcímére, majd a letartóztatási parancs kiadása után kérhetik az európai elfogatóparancs kiadását is.

Dalia Duca temetése szombaton 15 órakor lesz a nagyváradi Rulikowski temetőben. Az eddigi információk szerint a 24 éves lányt szerelemféltésből rabolta el és gyilkolta meg Adrian Hladii, a volt barátja.

Mint arról a beszámoltunk, szerdán reggel egy Barcăului utcai háznál a lány barátjára több lövést adott le a tettes, elrabolta a volt bartánőjét, és egy szürke BMW-vel elmenekült a helyszínről. A gépkocsit, benne a lány holtestével még aznap megtalálták, este kiadták az országos körözést a férfi ellen, akit csütörtök óta a schengeni övezetben is keresnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?