Várhatóan kiteszik a PSD-ből a kalasnyikovos képviselőt

Nem tartja valószínűnek Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy a botrányos kijelentéseiről ismert Cătălin Rădulescu képviselő a PSD tagja marad.

Erről a politikus pénteken nyilatkozott Resicabányán. „Nem tekinthetjük Cătălin Rădulescu kijelentéseit szellemeskedéseknek. Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy a kollégánk maradjon. Súlyos dolgokat mondott. Korábban is mondott ezt-azt, de az a kijelentése, hogy lőfegyver van a birtokában, amit kész használni...” - mondta Dragnea.

Igazságügyi források szerint az Argeş megyei rendőrség bevonta pénteken Cătălin Rădulescu fegyvertartási engedélyét, a legfőbb ügyészség pedig a közrend megzavarása gyanújával hivatalból bűnvádi eljárást indított ellene a kijelentései miatt.

Mint írtuk, a korrupcióért felfüggesztett börtönre ítélt PSD-s honatya korábban egy interjúban kijekentette, hogy vízágyúval oszlatná és Kalasnyikovval lőné szét a Victoria téren gyülekező tüntetőket. „Megengedhetetlen, hogy minden este grunddá alakítsák a (Victoria-)teret. Nincs más dolguk, gyermekük, családjuk? Dehogy vonultak ők utcára a sürgősségi kormányrendeletek miatt” – fogalmazott.

Azt is elmondta, megtartotta azt a Kalasnyikov gépkarabélyt, amellyel a forradalomban harcolt és készen áll újból használni. „Ebben az életben tőlem senki nem fogja elvenni a puskámat, amihez azért ragaszkodom, hogy meg tudjam védeni azt az államot, amiért harcoltunk” – fogalmazott Rădulescu. Arra a kérdésre, hogy valóban megfordult-e a fejében, hogy a Victoria-téren lövöldözzön, a kormánypárti honatya nem adott kitérő választ.

Kapcsolódók

Kimaradt?