Kalasnyikovos PSD-s honatya: 150 halálos fenyegetést kaptam, feljelentést teszek

Százötven halálos fenyegetést kapott, miután megjelent a vele készült interjú egy központi napilapban - jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője, Cătălin Rădulescu. 

"Az Adevărulban megjelent interjú után 150 halálos fenyegetést kaptam. Ezért reggel felhívtam az ügyvédeimet, és bűnvádi feljelentést tettem, mert a 150 személynek ismerem a nevét, és a büntetőtörvénykönyv szerint 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetés róható ki a halálos fenyegetés miatt" - mondta a parlamentben a szociáldemokrata képviselő. 

Frissítés: Az Argeş megye rendőrsége hivatalból vizsgálatot indított, miután Cătălin Rădulescu szociáldemokrata képviselő egy interjúban azt mondta: tűzfegyver van a birtokában. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Cătălin Rădulescu PSD-s képviselő szerint a kormányellenes tüntetők manipulálás áldozatai és vízágyúval kellene őket feloszlatni. ​„Megengedhetetlen, hogy minden este grunddá alakítsák a (Victoria-)teret. Nincs más dolguk, gyermekük, családjuk? Dehogy vonultak ők utcára a sürgősségi kormányrendeletek miatt” – nyilatkozta az interjúban a kormánypárti honatya, aki szerint sokan azonnal ugranak, ha valamit meghirdetnek a Facebookon.

Az Argeș megyei honatya tovább is ment, mint elmondta, megtartotta azt a Kalasnyikov gépkarabélyt, amellyel a forradalomban harcolt és készen áll újból használni. „Ebben az életben tőlem senki nem fogja elvenni a puskámat, amihez azért ragaszkodom, hogy meg tudjam védeni azt az államot, amiért harcoltunk” – fogalmazott Rădulescu.

Arra a kérdésre, hogy valóban megfordult-e a fejében, hogy a Victoria-téren lövöldözzön, a kormánypárti honatya nem adott kitérő választ. „Oda megyek (lövödözni – szerk. megj.), ahova akarok. Jogomban áll, én kockáztatok, ha megteszem” – fogalmazott a szociáldemokrata politikus. Szerinte „két lejjel” szúrják ki a volt forradalmárok szemét, de ennek ellenére nem mond le a juttatásról, mert joga van hozzá. Hozzátette: az 5000 lejes képviselői fizetés is „nevetséges”.

Tavaly decemberben a legfelsőbb bíróság másfél éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Cătălin Rădulescu szociáldemokrata képviselőt megvesztegetés miatt. 

Cătălin Rădulescu kedden azt is kijelentette: fegyvergyűjteménye van, és - habár életében nem sütött el még fegyvert - ha újra "kommunizmus, sztálinizmus, hitlerizmus vagy valami hasonló" ütné fel a fejét az országban, ő "fegyverrel megy ki az utcára". 

Hozzátette, a Btk. módosításának kérdése lezárult, az emberek mégis jogtalanul elfoglalnak egy egész teret. "Kérdésem: Ha mi, a többiek, ki akarunk menni a Victoria-térre, akkor mi történne?" - kérdezte a szociáldemokrata képviselő. "Nem értek azzal egyet, hogy az emberek elfoglaljanak egy helyet minden ok nélkül, estéről estére. Hozzunk létre parkot ott, tegyünk padocskákat' - javasolta. 

Rădulescu azt is kifejtette, elégedetlen a parlamenti képviselői fizetésével, mert az nem motiválja őt. 

"Havonta 3-4 öltönyt kell vásárolnom, nem marad pénzem még egy pár cipőre sem. Mindenki nagy fizetéseket akar, tehát azt hiszem, a parlamenti képviselőnek is civilizált fizetése kell, hogy legyen, amiből öltönyöket vásárolhat, hogy civilizáltan jöjjünk munkába, nem farmerben és teniszcipőben, mint mások. Sokkal elfogadhatóbb fizetésekre van szükségünk. Ha farmerben és nyomorúságosan jelenünk meg, az emberek úgy is fognak kezelni minket. Nem jövök ki a pénzből" - panaszkodott a Cătălin Rădulescu szociáldemokrata honatya. 

Kapcsolódók

Kimaradt?