Aggasztóan megugrott Sepsiszentgyörgyön az autók száma

Az év első két hónapjában ugrásszerűen megnőtt a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett autók száma. Februárban kétszer több autót írtak forgalomba a háromszéki megyeszékhelyen, mint 2015-ben összesen – mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a járművek magas száma miatt gondok vannak a parkolással és a közlekedéssel is.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a városban bejegyzett járművek száma meghaladta a húszezret, olyan körülmények között, hogy tavaly év végén 19057 volt bejegyezve. A környezetvédelmi bélyegilleték eltörlését követően, februárban 729-et autót regisztráltak Sepsiszentgyörgyön.

Ehhez még hozzáadódnak azok a járművek, amiket lízingeltek és amik más településen vannak bejegyezve, de Sepsiszentgyörgyön használják őket. „Nem látom, hogy ilyen körülmények között, hogy fogunk közlekedni és parkolni” – fejtette ki Antal Árpád.

​A városháza végezett egy számítást a városközpont egyik parkolás szempontjából kényes részén, a Sugás áruház mögötti tömbháznegyedben, és kiderült, hogy 263 garázs és parkolóhely létezik, vagy alakítható ki, viszont az ott lakók nevére már most 509 autó van bejegyezve.

A polgármester szerint az emeletes parkolóház építése jelentene megoldást, és ha lesz ilyen típusú kiírás, akkor pályáznak is, de egy ilyen beruházás sem az önkormányzat sem a lakók számára nem megfizethető, hiszen egy autónyi parkolóhely kialakítása 6000 és 15000 euróba kerül, ami megfizethetetlen.

Antal Árpád kifejtette: türelmetlenül várják, hogy a kormány mit javasol arra a helyzetre, hogy a környezetvédelmi illeték eltörlésével az országban robbanásszerűen megnőtt a forgalomba íratott járművek száma. „Románia a nyugat-európai használt autók temetője lett. Ennek negatív hatása, hogy a városokban lassan nem lehet közlekedni és még környezetszennyező is” – mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Meglátása szerint a roncsautóprogram újragondolása lehetne a megoldás, a kormánynak arra kellene rávennie a lakosságot, hogy régi, környezetszennyező autóik helyett vásároljanak újat. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy legalább 5000 eurós támogatást biztosítson az állam, amit felpótolva már megérné az embereknek új autót vásárolni.

Mint arról beszámoltunk Antal Árpád bejelentette, hogy amint az időjárás engedi kerékpárral jár majd munkába és reméli a lakosság is követi példáját. Sepsiszentgyörgy polgármestere arról is beszámolt, hogy amint lesz pályázati kiírás, a háromszéki megyeszékhely önkormányzata felújítja közszállítási járműparkját, és próbálják népszerűbbé tenni a közszállítási eszközöket.

Kapcsolódók

Kimaradt?