Elzárták az önkormányzatok elől az uniós alapokat

Sepsiszentgyörgyön költségvetésében idén nem számolnak EU-s alapokkal, így hosszú idő óta ez lesz az első év, hogy nem tudnak uniós pénzeket költeni a város fejlesztésére, mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, hogy több mint három év telt el a 2014 – 2020-as uniós költségvetési ciklusból, és a romániai önkormányzatok még egyetlen euró támogatást sem tudtak lehívni, mert az ország még nem indította el a pályázati lehetőségeket.

Antal Árpád szerint Románia rendkívül gyengén teljesít az uniós pénzek lehívása terén, hiszen a rendelkezésére álló 39 milliárd eurós keretből alig 1 százalékot hívott le, eközben a magyarországi pénzlehívások már meghaladták a 30 százalékot.

A  polgármester szerint Románia az elmúlt években már legalább 12 milliárd eurót, le kellett volna hogy hívjon beruházásokra vagy autópályákra, de így ez az összeg hiányzik a költségvetésből, és nem érvényesül az uniós támogatások gazdaságélénkítő hatása. Emlékeztetett, hogy Románia a korábbi hétéves uniós költségvetési ciklusban az az EU-nál hagyott 7 milliárd eurót, és most is késlekedik a pénzek lehívásában, mert senki nem akar felelősséget vállalni. 

A polgármester elmondta, hogy csak Sepsiszentgyörgynek 22 millió euróban kellene részesülnie a megyeszékhelyeknek elkülönített pályázati alapokból. Volt egy pályázati kiírás műemléképületek felújítására, és 120 önkormányzat nyújtott be pályázatot, de mindegyiket visszautasították többnyire formai okok miatt.

A PNDR az egyetlen pénzforrás

 Antal Árpád szerint a megyeszékhelyeknek kiírt pályázatokban az útfelújítások fejezetnél olyan kitétel szerepelt, hogy csak azokat az útsávokat lehet felújítani, ahol közszállítás zajlik. A Romániai Municípiumok Szövetsége jelezte a problémát, ezért a pályázatot visszavonták. Kisvárosokban ugyanis nem lehet külön sávot kialakítani autóbuszoknak, de az sem megoldható, hogy az útnak csak egyik sávját újítsák fel.

Antal Árpád elmondta, a Sepsiszentgyörgyön megkezdett útfelújításokat saját költségvetésből és kormánytámogatásból befejezik, illetve az Országos Vidékfejlesztési Programból (PNDR) próbálnak pénzforrást szerezni útjavításra. Gond az, hogy ebben a programban országos szinten mindössze 100 millió lej a keret. Ennyi pénzt csak Sepsiszentgyörgy el tudna költeni, viszont ha elosztják az ország 3200 közigazgatási egysége között, akkor elenyésző lesz az támogatás, véli Antal Árpád.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?