Elhordják a sárkánydombot Sepsiszentgyörgy főteréről

Sepsiszentgyörgy főterén már takarítják a sárkánydomb nevű térplasztika tervezett helyét.

A város főterén markológépekkel és teherautókkal hordják el a prefektúra és megyei tanács székháza előtti téren felhalmazott földet. A munkások egy másik csoportja pedig a főtéren felállított mobil jégpályát szerelte szét, így rendezik a teljes főteret.

Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, rendezi a város főterének felső részét, ahová a „sárkánydombot” tervezték, és amit a prefektúra megpróbál megakadályozni. Antal Árpád polgármester korábban elmondta: nem mondanak le a sárkánydombról, de rendezik annak tervezett helyszínét, mivel a város vezetésére is rossz fényt vet az, ahogyan most kinéz, hiszen nagy a kontraszt az új főtér és a sárkánydomb tervezett helyszíne között.

Antal Árpád szerint az önkormányzatnak a sárkánydomb kapcsán van egy B forgatókönyve arra az esetre, ha a jogi csatározásokban végül a prefektúra és a mögötte álló erőszak-szervezetek, a hadügyminisztérium és titkosszolgálatok győzedelmeskednek. Hozzátette: egyelőre zajlanak a perek, ezért még nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen alternatív megoldásra gondolnak, de alkalomadtán a város lakói véleményét is kikérik majd az elképzelésről. 

Kapcsolódók

Kimaradt?