Újabb magyarországi támogatás érkezett a kommandói iskolának

Közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola a hétvégén megtartott jótékonysági veszprémi megyebálon, illetve további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől. A Kovászna megye testvérmegyéitől kapott összeget az intézmény felszerelésére fordítják. 

A veszprémi megyebálon részt vevő Kovács Ödön, Kovászna megye menedzsere elmondta, örömmel fogadják a példaértékű támogatást, hiszen a januárban leégett kommandói iskola felépítéséhez és felszereléséhez minden segítségre szükség van.

A Veszprém megyében rendszeresen megszervezett megyebálok nemcsak a szórakozásról, hanem az adakozásról is szólnak, amelyet hazaiak vagy adott esetben a jelenlegi Magyarország határain túl élők megsegítésére ajánlanak fel.

„Évek óta jó kapcsolatot ápolunk Kovászna testvérmegyéjével Veszprémmel, segítünk egymásnak a bajban is. A legutóbbi vörösiszap okozta károk enyhítésére mi is hárommillió forintot adományoztunk. A hétvégi bálon résztvevők nagylelkűek voltak: a megvásárolt tombolákból 250 ezer forint gyűlt össze, amit a Gallus Kft. további kétszázezer forinttal egészített ki. A tombola fődíját Kovászna megye ajánlotta fel, amely egy kétszemélyes, kétéjszakás időtöltés a négycsillagos Bálványosfürdői Grand Hotelben” – összegezte Kovács Ödön.

Kovászna Megye Tanácsa a napokban kiadta a kommandói iskola építési munkálatainak elkezdéséhez szükséges urbanisztikai bizonylatot is.

Címlapi illusztrációnk forrása: Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség

Kapcsolódók

Kimaradt?