Veszprémi segítség a kommandói iskolának

Adománygyűjtést kezdeményez a Veszprém Megyei Önkormányzat a testvérmegyéjében, a kovásznai Kommandó településen működő általános iskola javára, amely január elején égett le – közölte a Veszprém megyei helyhatóság elnöke csütörtökön.

Polgárdy Imre elmondta, hogy a január 9-én keletkezett tűz következtében a háromszéki településen működő Horn Dávid Általános Iskola faépületének mintegy 25 százaléka megsemmisült. Az iskolában, amelybe mintegy száz diák jár, a tüzet feltehetően a kémény meghibásodása okozta.

A Veszprém Megyei Önkormányzat gyűjtést kezdeményez az iskola javára és a február 18-án megrendezendő megyebál bevételét felajánlja erre a célra. A veszprémiek számítanak arra, hogy a Kovászna megyei településekkel testvérvárosi kapcsolatban álló városok is csatlakoznak az adománygyűjtéshez, az e célra szánt összeget egy külön számlán gyűjtik majd.

Áldozó Tamás, a közgyűlés Fidesz-KDNP-képviselőcsoportjának vezetője felidézte, hogy Veszprém és Kovászna megye testvérkapcsolata a 90-es évekre nyúlik vissza. Testvérvárosi kapcsolatban áll hosszú ideje Veszprém és a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgy, Tapolca és Zabola, valamint Pápa és Kovászna város is.

A tűz oltásában több mint háromszáz helyi lakos segített, akiktől egy-egy lejt kértek a helyreállításhoz. A nemzetpolitikai államtitkárság ötmillió forint segítséget ajánlott fel. Az új iskola tervei már készen vannak, folyik a munkálatok ütemezése, az iskola elkészültét szeptemberre tervezik – fűzte hozzá Áldozó Tamás, aki arról is beszélt, hogy a tűzeset felhívja a figyelmet Kommandó számos problémájára.

A mintegy ezer lelket számláló településen a rendszerváltás időszakában megszűntek a munkahelyek, a helyiek többsége munkanélküli. Az általános iskola a nehézségek ellenére megmaradt. Mivel az utak szinte járhatatlanok, a lakosok többsége helyhez kötötten él.

Kapcsolódók

Kimaradt?