Rendkívüli tanácsülésen próbálják megoldani a katolikus líceum helyzetét

Sürgősségi tanácsülés összehívását kezdeményezte az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója azt követően, hogy a polgármesteri hivatal és Maros megyei tanfelügyelőség képviselőivel több alkalommal folytatott megbeszélést követően sem sikerült közös nevezőre jutni az iskolahálózatot illetően. 

Mint ismert, a Maros megyei tanfelügyelőség eddig két alkalommal is átiratban fordult Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalához, melyben javaslatot kér az iskolahálózatra vonatkozóan, a kérésekre az önkormányzat viszont nem adott választ. A tanfelügyelőség egy újabb átiratban február 8-át, azaz szerdát jelölte meg válaszadási határidőnek.

„Tudomásunk szerint az önkormányzat iskolákért felelős igazgatósága olyan választ küldött a tanfelügyelőségre, melyben szinte opcionálissá teszi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium iskolahálózatba foglalását. Mind az önkormányzat, mind a tanfelügyelőség úgy ítéli meg, hogy az iskola törvényes működése nincs kellőképpen megalapozva, hiszen a 0-8 osztályok nem rendelkeznek akkreditációval.  Az oktatási minisztérium, illetve az akkreditációkat kiadó intézmény átirata szerint a különválás útján létrejött oktatási intézmények esetében a más iskolából átkerülő osztályok magukkal viszik az akkreditációt. Tehát a római katolikus líceum minden oktatási szintje rendelkezik akkreditációval. Az RMDSZ álláspontja eddig is, most is az, mindaddig, míg nem születik egy olyan jogerős bírósági döntés, amely megszüntetné a iskolát, az törvényesen működik. A mi szempontunk szerint minden olyan intézkedés, amely ezt figyelmen kívül hagyja törvénytelen” – nyilatkozta Csíki Zsolt, az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójának vezetője.

Hozzátette: „Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat egy olyan beiskolázási hálózatot javasoljon, amely egyértelművé teszi a katolikus líceum iskolahálózatba foglalását. Nekünk továbbra is azért kell harcolnunk, hogy a 405 gyermek sorsa ne váljon bizonytalanná”. 

A sürgősségi tanácsgyűlés összehívását, melyre pénteken, február 10-én kerül sor a Szabad Emberek Pártja (SZEP -POL) is támogatta. 

Kapcsolódók

Kimaradt?