Nem vizsgálja meg az alkotmánybíróság a Btk.-t módosító rendeletet

Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet ellen benyújtott alkotmányossági kifogást, mert a jogszabály hatálytalanítása okafogyottá tette a normakontrollt.

A döntést a taláros testület elnöke, Valer Dorneanu jelentette be. Emlékeztett arra, hogy az alkotmánybíróság működését szabályozó törvény szerint csak hatályban lévő sürgősségi rendelet alkotmányosságát vizsgálhatják meg, a 13-as sürgősségi rendeletet azonban időközben hatályon kívül helyezte a kormány. A testület többségi szavazattal hozta meg döntését.

Valer Dorneanu emlékeztetett: volt már rá precedens, hogy az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányosságát is megvizsgálta, olyan esetekben, amikor azoknak voltak már jogkövetkezményei, a tüntetéseket kiváltó rendeletnél azonban nem állt fenn ez a helyzet.

A jogszabály ellen Victor Ciorbea ombudsman emelt alkotmányossági kifogást, miután Klaus Johannis államfő és a legfőbb ügyész is ezt kérte tőle. A nép ügyvédje elsősorban azzal érvelt, hogy nem indokolt sürgősségi kormányrendelettel módosítani a büntetőtörvénykönyvet és a -perrendtartást, ugyanis nem áll fenn olyan sürgető jogi helyzet, amely indokolttá tenné ezt. 

Szerdán az alkotmánybíróság elutasította azokat a - Legfelső Bírói Tanács (CSM), illetve Klaus Johannis államfő által beterjesztett - alkotmányossági óvásokat is, amelyek szerint vitatott sürgősségi rendeletének kibocsátásakor a kormány hatásköri konfliktusba került volna az igazságszolgáltatással, illetve a parlamenttel. A taláros testület megállapította: a kormánynak nem volt kötelező kikérnie az ügyben a CSM szakmai véleményezését, és önmagában azzal sem sértett alkotmányt, hogy a büntetőjogot sürgősségi rendelettel módosította.

A kormány az idei 14-es számú sürgősségi rendelettel helyezte hatátolyon kívül a Btk.-t módosító jogszabályt. Ștefan Deaconu alkotmányjogász a HotNews portálnak elmagyarázta: ha a parlament netán nem szavazza meg a 14-es rendeletet jóváhagyó törvényt, a 13-as rendelet előrásai nem lépnek automatikusan hatályba. Ez csak akkor történhet meg, ha a parlament előzőleg elfogadja a 13-as rendelet előíró törvényt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea korábban közölte: a PSD-s honatyák megszavazzás majd a Btk.-módosításokat hatálytalanító rendeletet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?