Liviu Dragnea hazudva védekezik a nyugati országok bírálatai ellen

Liviu Dragnea szerint nem számít bűncselekménynek a hivatali visszaélés azokban az országokban, amelyek nagykövetségei közös nyilatkozatban bírálták a kormányt a Btk-t. módosító sürgősségi rendelet miatt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke valótlanságot állít.

Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége szerdán kérte közös nyilatkozatban Románia kormányát, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot. „Mi, Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei, mélységes aggodalmunkat fejezzük ki Románia kormányának 2017. január 31-e éjszakai akciójával kapcsolatban, amely aláásta Románia tíz évi, jogállamiságra törekvő és korrupcióellenes lépéseit” - olvasható az angol nyelvű közleményben, amely szerint a vitatott rendelkezések veszélyeztetik Románia partnerségi kapcsolatait.

„Nagy figyelemmel és aggodalommal nézünk mindezekre a nyilatkozatokra, de én azt akarom, hogy ne tévesszük szem elől az alaptémát - éspedig azt, hogy egy törvényt összhangba kell hozni az Alkotmánybíróság döntésével” - mondta Liviu Dragnea a parlament épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A PSD elnöke kifejtette, hogy azokban az országokban, amelyeket az aláírók képviselnek, a hivatali visszaélés egyáltalán nem is számít bűncselekménynek. Reményét fejezte ki, hogy miután az állásfoglalást aláíró nagykövetek figyelmesen elolvassák a sürgősségi kormányrendelet szövegét, meg fogják érteni, hogy nem történt „semmiféle támadás az igazságszolgáltatással szemben”.

Liviu Dragnea azonban nem mondott igazat. A francia büntető törvénykönyvben szerepel a hiavatali visszaélés bűnténye, és sokkal súlyosabbak a büntetések, mint a hazai jogban. Bővebben erről részleteket itt olvashat

Kapcsolódók

Kimaradt?