FRISSÍTVE - Igazságügyi miniszter: módosulnak a vitatott tervezetek

Florin Iordache igazságügyi miniszter még nem döntötte el, hogy a közkegyelemről, illetve a büntetőjog módosításáról szóló tervezet elfogadtatásának melyik útját választja, de arra ígéretet tett, hogy módosítani fognakrajtuk.

Erről a tárcavezető a két jogszabályról szóló közmeghallgatás után nyilatkozott Bukarestben. Korábbi hírek szerint szerdán dől el, hogy a tervezeteket sürgősségi rendelet formájában, a parlament előtti felelősségvállalással, vagy törvény formájában – tehát parlamenti vita után – fogadtatja el.

Iordache elmondta, a minisztérium figyelembe veszi a közmeghallgatáson elhangzott mintegy háromezer észrevételt, és „bizonyosan kikerülnek” a tervezetekből a nem egyértelmű előírások, illetve azok a paragrafusok, amelyek nincsenek összhangban más törvényekkel.

A miniszter kitérő választ adott arra a kérdésre, miszerint eleget tesz-e az államfő felszólításának, hogy vonja vissza a két tervezetet. „Egységes dokumentációt terjesztek a kormány elé, amely figyelembe veszi a közmeghallgatáson elhangzottakat” – jelentette ki Iordache.

Amikor arról kérdezték, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kérte-e a a két tervezet kidolgozására, még mielőtt igazságügyi miniszternek nevesítette volna, Iordache azt felelte: „Biztos, hogy nem.” Hangsúlyozta: a jogszabályok nem egyes politikusok számára készültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?