Johannis ismét a vitatott tervezetek visszavonását kéri a kormánytól

Az államfő hétfőn ismét felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a közkegyelemről, illetve a büntetőjog módosításáról szóló tervezetét.

„A kormány nem mehet szembe a polgárok akaratával. Az emberek óhaját nem szabad figyelmen kívül hagyni! Egy szilárd demokráciában a többség nem élhet vissza a jogaival csak azért, mert időlegesen hatalmon van” – írta Facebook-bejegyzésében Klaus Johannis.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy több tízezer ember vonult utcára a tervezetek ellen tiltakozva, és a tüntetések elhúzódása árt az országnak. Klaus Johannis egy héten belül másodszor szólította fel a kormányt a jogszabályok visszavonására.

Mint ismert, hétfőn az igazságügyi minisztérium nyílt közvitát tartott a két tervezetről. Florin Iordache tárcavezető azt ígérte, hogy az ellenvéleményeket is figyelembe veszik a jogszabályok véglegesítéséről.

Kapcsolódók

Kimaradt?