Folytatódik a székely-szórvány partnerség

A hetedik éve működő, eddig több száz programot felölelő Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program keretében a hétvégén Kovászna Megye Tanácsa szervezésében, az Árkosi Felnőttoktatási Központban megyék közötti kulturális tevékenységekről egyeztettek a háromszéki, valamint Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben és Máramaros megyei programfelelősök.

A szombati konferencián Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: „A székely megyék számára rendkívül fontos ez az együttműködés, amely során több kulturális rendezvényre kerül sor az év végéig a szórvány megyékben. A székely-szórvány program valódi közösségépítő, identitáserősítő partnerség, amelyet Kovászna Megye Tanácsa a továbbiakban is prioritásként kezel.”

A múlt évben tovább bővült a partnerség, így sikerült megszervezni az első Fogarasi Magyar Napokat, egy olyan településen, ahol a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösség, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. A múlt évi sikerre építkezve, idén májusban újra sor kerül a program megszervezésére.

Kun-Gazda Kinga-Viola, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum pedagógusa hangsúlyozta: „A több éve működő partnerségben a résztvevő felek egyaránt nyertesek szellemiekben. Az együttműködés keretében ebben az évben még hatékonyabbá szeretnénk tenni a Kovászna megyei minta alapján a Hunyad Megyei Értéktár Bizottságnak a tevékenységét, amelynek célja a Hunyad megyei kiemelkedő értékek dokumentálása és széles körű ismertetése, azok éltetése, népszerűsítése és hasznosítása.”

Kiss Csilla, Kovászna Megye Tanácsának munkatársa, a szórványprogram koordinátora kiemelte: „Nagy igény van a szórvány megyékben a néptáncoktatásra, ennek érdekében szakmai támogatást nyújtunk, melynek célja, hogy kiképezzük vagy tovább fejlesszük azokat a közösségi vezetőket, akik egy-egy néptánccsoport irányítását felvállalják.” 

Az együttműködés eredményeképpen szeptemberben kerül sor Háromszéken a szórvány megyék kulturális értékeinek a bemutatására, ezzel is hozzájárulva a partnerség erősítéséhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?