Ötven személyt hallgattak ki a Bamboo klubban pusztító tűzvésszel kapcsolatban
Január 21. és 23. között a Bamboo klub alkalmazottai és vendégei közül 50 személyt hallgattak ki a bukaresti ügyészségen, hogy kiderítsék, milyen körülmények között égett le a szórakozóhely.
Ugyanakkor kihallgatták a klub képviselőit és tulajdonosát is – idézte szerdán az Agerpres az ügyészség közleményét. Ugyanebben az időszakba nyomon követték a kórházba beutalt személyek sorsának alakulását is, az orvosi véleményt is csatolták az ügy anyagához, éppen úgy, mint az ellenőrző szervek jelentéseit.
Az ügyészség közleménye szerint a helyszíni vizsgálatot késleltette, hogy a tűz oltása elhúzódott, a szakemberek csak január 23-án délben nyilvánították eloltottnak a tüzet. A nyomozóhatóságok a technikai adatok felvételekor nagyobb darabokat eltávolítottak az ingatlan fémvázából, ám ez épület teljes összeomlásának veszélyével járt.
A hatóságok munkagépeket is bevonnának a feltárás folyamatába, ám ennek egyelőre, anyagi, technikai akadályai is vannak és megfelelő személyzet sem áll rendelkezésre - tájékoztat a közlemény.