Negyven személyszállító járatot törölt hétfő reggel a CFR

Hétfőn reggel negyven járatát törölte a román vasúttársaság. 

A CFR a közösségi hálón közölte, hogy a naponta közlekedő 1300 szerelvényből 40 járatát törölte reggel 7-kor. Az intézkedés meghozatalakor az utasok biztonságát és a nagyvárosok közti járatok lehetővé tételét vették figyelembe - írják a vasúttársaság képviselői. "Ahogy az elmúlt napokban is történt, ma is szükség esetén megszervezzük, hogy az utasok meleg teát, kávét, szendvicseket kapjanak, a terep adta lehetőségekhez mérten" - ígérik a CFR dolgozói. 

Az idézett forrás szerint a vonatok közlekedése a szélsőségesen hideg időjáráshoz alkalmazkodva történik négy vasúti csomópont - Bukarest, Krajova, Galac és Konstanca - körzetében. 

Ez azt jelenti, hogy egyes járatok késéssel érkeznek végcélba, mert bizonyos szakaszokon a mozdonyt Diesel mozdonyra kell cserélni. A vasútvonalakat folyamatosan takarítják, ez a haladási sebesség csökkenését vonhatja maga után. Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt telefonon érdeklődjenek a legközelebbi vasútállomásnál, hogy az aktuális helyzetről nyerjenek tájékoztatást. 

A hivatalos oldalon, a CAMERE WEB menüpontnál percről percre történő frissítés alapján lehet tájékozódni a vonatok indulásáról és érkezéséről. 

Akik már vonaton ülnek, azok laptopról vagy okostelefonról a CFR honlapon a Trenul meu menüpontnál írhatják be a szerelvény sorszámát, majd az 'Informaţii tren'-re kattintva tájékozódhatnak a lehetséges késésről, a legközelebbi állomásról, az itt várható állomásozás időtartamáról és a célba érkezés várható időpontjáról. 

Kapcsolódók

Kimaradt?