Dragnea: elkészült a miniszterek listája, négy tárca jut az ALDE-nak

Elkészült a kormánylista, az új kabinetben nyolc nő kap helyet; a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) négy tárca élére jelölhet minisztert - nyilatkozta a Szociáldemokrata Pártot vezető Liviu Dragnea hétfő este, a România TV-nek adott interjúban.

A képviselőházi elnök hangsúlyozta, a hétfői nap folyamán egyeztetett Sorin Grindeanu kijelölt miniszterelnökkel az új kabinet összetételéről, és kedden terjesztik a listát jóváhagyásra a PSD, illetve az ALDE vezetőtestületei elé.

Liviu Dragnea azt is elmondta, a több mint 20 minisztérium közül négynek a vezetését kapja meg az ALDE. Ugyanakkor a tervek szerint 8 hölgy is helyet kap majd a Grindeanu-kabinetben. A pártelnök hangsúlyozta, változni fog a kormánystruktúra, új tárcák létrehozását tervezik.

„Van néhány terület, amelyek esetében ragaszkodom, hogy külön minisztériumuk legyen. Mind olyan területekről van szó, amelyekben óriási lehetőségek rejlenek, és nagymértékben hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez, ennek ellenére az elmúlt években csak az 'egyebek' kategóriában futottak (...), és ebből csak veszítenivalója volt az országnak. Lesz például külön turisztikai minisztérium. Mindenki azt mondja, mekkora turisztikai potenciál rejlik ebben az országban, ehhez képest folyton egyik tárcától a másikhoz utalták át ezt a területet” - fogalmazott Dragnea.

A PSD elnöke szerint ugyanakkor külön minisztérium foglalkozik majd a kis- és középvállalkozók és az üzleti szféra ügyeivel, és megalakul a víz- és erdőügyi minisztérium is. Utóbbi egyik fő feladata egy nagyszabású újraerdősítési program gyakorlatba ültetése lesz - tette hozzá Liviu Dragnea.

Kapcsolódók

Kimaradt?