Johannis „elvben beleegyezik”, hogy az új kormány január 4-én tegye le az esküt

Klaus Johannis államelnök elviekben jónak látja, hogy az új kormány szerdán tegye le az esküt, közölte Mădălina Dobrovolschi elnöki szóvivő.

"Az elnök úr elvben beleegyezik, hogy az új kormány január 4-én tegye le az esküt" - nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek Dobrovolschi.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pénteken szabta meg a kormányalakítási ütemtervet. Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot.

Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot.

Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét.

Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, "amennyiben igényt tartanak erre" - tette hozzá Dragnea. A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?