Az egészségügyi miniszter félti a dohányzásellenes törvényt

Az újonnan megalakult parlament „suttyomban” már megtette az első lépéseket a dohányzásellenes törvény szigorának jelentős enyhítésére – írta szerdán Facebook-oldalára az egészségügyi miniszter.

Vlad Voiculescu emlékeztetett: a szenátus október végén hallgatólagosan elfogadta a törvény módosítását. A módosított jogszabályban új meghatározást kap a zárt nyilvános tér fogalma. E szerint csak a minden oldalról elkerített és befedett, nyilvános helyiségekben tilos a dohányzás.

Ha a módosítás életbe lép, akkor cigarettázni lehet például a két oldalról bekerített és lefedett nyári teraszokon vagy a munkahelyek erkélyein, ahol jelenleg nem lehet rágyújtani.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett módosításokat a képviselőháznak is meg kell szavaznia. Vlad Voiculescu pedig úgy tudja, hogy csütörtökön az alsóház szociáldemokrata többségű emberjogi szakbizottsága elfogadni készül az enyhítéseket.

„A dohányzásellenes törvény jelenlegi változata egyike azoknak a vívmányoknak, amelyeket az egész társadalomnak meg kell védelmeznie a dohányipar és egyes honatyák érdekei ellenében” – írja az egészségügyi miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?