Eljárás indul három korrupcióval gyanúsított volt miniszter ellen
Hozzájárult Klaus Johannis államfő kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson az egykori Năstase-kormány három volt minisztere ellen, akiket az úgynevezett Microsoft-aktában hivatali visszaéléssel gyanúsít a vádhatóság.
Októberben már megszületett az első jogerős ítélet a legnagyobb romániai korrupciós ügyként emlegetett, több egymást követő kormány kilenc miniszterét érintő Microsoft-akta első négy, bíróság elé állított vádlottja ügyében, akikre kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást szabott ki a bíróság több mint 17 millió euró erejéig.
A mostani, Microsoft 2-nek nevezett dossziéban Dan Nica és Adriana Ticău volt informatikai miniszter, illetve Alexandru Atanasiu volt oktatási miniszter ellen indul eljárás, az első Microsoft-aktához hasonló vádpontok alapján.
A DNA szerint a bukaresti oktatási és informatikai tárca, valamint a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
Az igazságszolgáltatásnak kedden kiadott három gyanúsított mindegyike a vádhatóság szerint 20 és 65 millió dollár közötti kárt okozott a román államnak azáltal, hogy olyan kormányhatározat kidolgozását és elfogadását érték el, amely révén Románia a Fujitsu Siemens Computers vállalattól versenytárgyalás nélkül a piaci árnál jóval drágábban vásárolt szoftvereket az iskolák számára. Az érintettek valótlanul a Microsoft-licencek kizárólagos forgalmazójaként állították be ezt a céget a kormányhatározat elfogadtatásakor.
A DNA Eugen Bejinariu parlamenti képviselő, a 2000-től 2004-ig hatalmon lévő Năstase-kabinet volt kormányfőtitkárának kiadatását is kérte a parlamenttől, mivel azonban a honatyák többsége a december 11-i parlamenti választások kampányával van elfoglalva, a hétfői szavazáson nem volt határozatképes a törvényhozás.
Mint ismeretes, a törvényhozói mandátummal rendelkező volt miniszterek ellen csak a ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás, a többi volt kormánytag esetében az államfő hozzájárulását kell megszereznie az igazságszolgáltatásnak.