Kelemen Hunor: erős közösség vagyunk, amelyet nem lehet megkerülni!

Közös kerekezéssel avatták fel Székelykeresztúron a nagyrészt helyi költségvetésből megépült 1800 méteres új bicikliutat szombaton. Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, úgy véli, aki épít, beruház, vagy felújít, az a közjót, a közérdeket szolgálja, és itthon akar jövőt építeni önmaga, gyermekei és unokái számára.

Az újonnan felavatott résszel együtt immár 2,5 km hosszú bicikliúton közlekedhetnek a székelykeresztúriak. Az 1 millió lej értékű beruházás 95 százalékban a helyi költségvetésből valósult meg, de a megyei tanács is támogatta a létrejöttét. Kelemen Hunor szerint sokatmondó, hogy a helyi emberek adójából lehet a közérdeket, a közjót szolgálni, és lehet olyan munkálatokat végezni, amelyekre mindenkinek szüksége van. „Szüksége van a gyermekeknek is, akik kerékpárral járnának iskolába, szüksége van annak is, aki kerékpáron jár munkába és onnan haza, de az idősebb embereknek is, akik az unokájukat látogatják meg és esetleg biciklivel akarnak menni nem sárban, hanem immár 21. századi körülmények között” – magyarázta.

A szövetségi elnök szerint olyan időket élünk, amikor ugyan járni jár, de nem mindig jut támogatás a központi költségvetésből – éppen ezért nagy dolog, hogy majdnem a teljes beruházást képesek voltak a keresztúriak önerőből elvégezni. „Nekünk azon kell lennünk, hogy a következő időszakban ne csak járjon, hanem jusson is, hogy lehessen olyan kormányzati, vagy EU-s pénzeket elhozni Székelykeresztúrra, Székelyföldre, a mi kisvárosainkba, amelyeknek a jelentős része ide kellene, hogy jöjjön, és nem ide jön. Ehhez mindenekelőtt összefogásra van szükség, arra, hogy itt, Székelyföldön is tudjuk felmutatni a székely emberek, az erdélyi magyar emberek erejét, félre tudjuk tenni a nézeteltéréseinket és egymásra figyelve, egymásra vigyázva tudjunk építkezni” – fogalmazott az elnök. 

Arról is beszámolt, hogy a Szövetség két előzmény nélküli döntést hozott meg az idei parlamenti választások előtt: megállapodást kötött az MPP-vel, melynek értelmében a Magyar Polgári Párt jelöltjei az RMDSZ listáján indulnak. A másik döntésükkel a székely-szórvány együttműködést, illetve a belső szolidaritást erősítenék, ezért ajánlottak fel az egyébként Kápolnásfaluból származó, de Nagyszebenben élő Benedek Zakariás számára egy helyet a Hargita megyei listán.

„Száz éven keresztül az erdélyi magyarság mindig bebizonyította, hogy csak együtt tudunk sikeresek lenni, egymásra vagyunk utalva. 1918 óta minden nemzedéknek sikerült talpon maradnia úgy is, hogy rengetegen akarták kihúzni alólunk a szőnyeget. Sikerült talpon maradnia Kós Károly nemzedékének, Márton Áron, Sütő András, Domokos Géza nemzedékének, és azt gondolom, hogy a mi nemzedékünknek is az a feladata, hogy 100 esztendővel az 1918-as történések után megmutassa, hogy itt Székelyföldön, Erdélyben, Romániában egy erős közösség él. Egy olyan magyar közösség, amelyiket nem lehet megkerülni. És aki megkerülhetetlen, annak a szavára oda figyelnek akkor, amikor döntést hoznak, amikor tervet szőnek, amikor a jövőt építik ebben az országban”- mutatott rá a Szövetség elnöke.

Mint fogalmazott, december 11-én, 2 hét múlva a választásnak az a tétje, hogy fel tudjuk-e mutatni a közös erőt, a közösség erejét, azt, hogy 100 esztendővel 1918 után az erdélyi magyarság, 1 millió 300 ezer ember itt van, erős közösségként: itt akar maradni, itt akar jövőt építeni. a

Kapcsolódók

Kimaradt?