Tăriceanunak nincs kifogása az ellen, hogy alávesse magát a poligráfos vizsgálatnak

Semmi kifogása nincs az ellen, hogy poligráfos vizsgálatnak ('hazugságvizsgáló') vesse alá magát, mondta Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) társelnöke az Antena 3 televíziócsatorna műsorában szombat este. 

Tăriceanu ezt beszélgetőpartnere azon kérdésére válaszolva jelentette ki, hogy vállalná-e a poligráfos vizsgálatot a Román Nemzeti Bank volt kormányzóhelyettese, Bogdan Olteanu elen folyó bűnvádi eljárásban. Hozzátette, tudja, mit tett politikai pályafutása 26 éve alatt és éppen ezért minden este nyugodtan hajtja álomra a fejét.

Az ellene folyó vizsgálatról, amelyben hamis tanúzással gyanúsítják, kijelentette, hogy teljesen megalapozatlan, és hogy valakik „bele akarnak kötni”. Klaus Johannis államfőről azt mondta, el akarja távolítani politikai ellenfeleit, mint például őt is, mert kihívója lehet az 2019-es államfőválasztásokon. Hozzátette, sejtése szerint Iohannisnak köze van az ellene folyó vizsgálathoz, mint ahogy más ügyekhez is. „Románia már nem jogállam” - vélekedett az ALDE társelnöke. 

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?