Johannis: az unionisták túlzásba estek, a csendőrök idegesek voltak

A hét végi tüntetésen az unionisták „kissé túlzásba estek”, a csendőrök pedig „kissé idegesek voltak” - nyilatkozta hétfőn Szatmárnémetiben Klaus Johannis államfő, majd hozzátette: az egyesítés problémáját maximális komolysággal kell kezelni. 

„Hogy a csendőrök közbeavatkozása mennyire volt indokolt, azt majd kideríti a belügyminisztérium vizsgálata, de külső szemlélőként el kell ismernem, hogy a tüntetők kissé túlzásba estek. Nem tudom mondhatjuk-e, hogy provokálták a csendőröket, akik amúgy is kissé idegesek voltak, de olyan tettekre került sor, amelyeknek véleményem szerint nem lett volna ott helyük, és ezzel magyarázható az események alakulása” – mondta Johannis. 

Az államfőnek kételyei vannak a hasonló megmozdulások hasznos voltával kapcsolatban, ami az egyesítési folyamatot illeti, és „választási populizmusnak” minősítette egyes politikusok reakcióját.

A csendőrök csak védekeztek

Az Acţinea 2012 Unionista Platform által szervezett tüntetésen történt incidensekre vonatkozó jelentés szerint a közbeavatkozó csendőrök nem használtak könnygázt, gumibotot, vagy pajzsot - közölte hétfői sajtóértekezletén Dragoş Tudorache belügyminiszter. Tudorache azt mondta: a csendőrök védekező magatartást tanúsítottak, és egyetlen céljuk az volt, hogy a menetelést az eredetig jóváhagyott útvonalon tartsák. A miniszter szerint a csendőrök még akkor sem használták felszerelésük támadásra alkalmas kellékeit, amikor egyesek megpróbáltak áttörni a kordonon. A miniszter szombaton kért jelentést a csendőrség parancsnokságától a tüntetésen történt incidensekkel kapcsolatban. 

A menetelés öt részvevőjét a csendőrök szombat előállították, mert megpróbálták áttörni a csendőrkordont, közülük négyet, egyenként 3.000 lejre megbírságolták. 

Az Acţiunea 2012 Unionista Platform szombaton szervezte Bukarestben a Harc Besszarábiáért című menetelését, amelyen azt kérték a politikusoktól, hogy országprojekt szintjén vállalják fel Románia és a Moldovai Köztársaság egyesítésének ügyét

Kapcsolódók

Kimaradt?