Egyesüléspárti román aktivistát utasítottak ki Moldovából

Kiutasítottak a Moldovai Köztársaságból egy, a Romániával való egyesülést népszerűsítő romániai aktivistát - jelentette csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

George Simiont, az Actiunea 2012 nevű szervezet vezetőjét szerdán tartóztatták fel Chișinăuban a moldovai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat ügynökei, majd a román határig kísérték, és öt évre kitiltották Moldovából.

A bukaresti külügyminisztérium szerint a moldovai román külképviselet felvette a kapcsolatot az ottani hatóságokkal és Simionnal is, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson számára, de a kiutasított román állampolgár erre nem tartott igényt. A bukaresti külügyminisztérium nem kommentálta a kiutasítást, csak annyit közölt, hogy figyelemmel kíséri az esetet.

A chișinăui belügyminisztérium csütörtökön közleményben leszögezte, hogy a moldovai törvények értelmében a hatóságoknak joguk van nemkívánatossá nyilvánítani és kiutasítani az országból minden olyan külföldit, aki a nemzetbiztonságot veszélyezteti.

Az Agerpres szerint az Actiunea 2012 nagyszabású egyesüléspárti felvonulást hirdetett szombatra Chișinăuba, és - a néhány hete kirobbant, másfél milliárd dolláros sikkasztási botrány közepette, amely miatt május elején már több mint tízezren vonultak utcára Chișinăuban - a moldovai kormány a társadalmi elégedetlenség fellángolásától tart.

Kimaradt?