Erdély 12 településére látogat el az RMDSZ szórványkaravánja

Az RMDSZ szórványkaravánja a következő egy hónapban Brassót, Lugost, Temesvárt, Aradot, Csombordot, Sarmaságot, Szilágynagyfalut, Dévát, Nagybányát, Besztercét és Gyimesbükköt érinti.

Turnéra indulnak a szórványkaravánnal együtt az Erdélyi Humorfesztivál fellépői: György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák stand up comedy produkcióval, Cripto pedig bűvészmutatványokkal szórakoztatja majd a közönséget. Az első előadást október 20-án tekinthetik meg az érdeklődők Medgyesen, a Traube teremben kezdődik 18 órától, majd október 22-én Brassóban, 28-án pedig Lugoson és Temesváron folytatódik.

„A szolidaritás, amelyet a szövetség elsődleges feladatai között tart számon, megerősít minket és segít abban, hogy Erdély a szórványnak is a jövő perspektíváját jelentse. Nem könnyű magyarként élni a szórványban. Az oktatási kérdésekre, a kultúra, hagyományok ápolására, magyar identitástudatunk megőrzésére mind rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetnünk, kiemelten oda kell figyelnünk rá, hiszen a megmaradásunk a tét” – nyilatkozta szerda délután Benedek Zakariás, a szövetség szórványjelöltje a karaván indulása előtt.

A RMDSZ nagyszebeni szervezetének elnöke, aki képviselőjelöltként Hargita megyében, Udvarhelyszéken kapott helyet a parlamenti választási listán, elmondta, megválasztása esetén minden szórványban élő magyar érdekeit szem előtt fogja tartani. „A szórványmagyarság választásról-választásra megújuló erőfeszítést tesz, és minden önérdektől mentesen elmegy szavazni azért, hogy az erős erdélyi magyar képviselet meglegyen a parlamentben. Ez a szórvány szolidaritása az erdélyi magyarsággal.”

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?