Újra beindítanák a hőszigetelési programot Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy önkormányzata újra indítaná az évekkel ezelőtt sikerként indult, majd csődöt mondott tömbházhőszigetelési programot. Tóth Birtan Csaba alpolgármester elmondta, az új hőszigetelési programra egy európai uniós pályázat ad lehetőséget, amelynek mások a feltételei, mint az eddigi hasonló kormányprogramoknak.

A sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint szorít a határidő, mivel november 16-a a határidő, eddig be kell nyújtani a pályázatot a Központi Fejlesztési Ügynökséghez, így csak azok a lakótársulások vehetnek részt, amelyek már előkészítették a szükséges dokumentációt. Sepsiszentgyörgyön jelenleg 27 tömbházat képviselő tíz lakótársulásnak van elkészített hőszigetelési tanulmánya. Az alpolgármester azonban abban bízik, hogy lesz majd egy újabb pályázati kiírás is, mivel nem merítik ki az erre a célra szánt pénzkeretet.

Tóth Birtan Csaba emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgyön néhány évvel ezelőtt volt egy erős kezdet, de mivel a lakók nem fizették rendesen a hőszigetelésből rájuk eső részt, az önkormányzatban bizalmatlanság alakult ki, így leállt a tömbházak felújításának folyamata. Mint arról beszámoltunk, évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgy volt az első város, amely pályázatot adott le a kormány tömbházszigetelési programjára.

Az akció sikertörténetként indult, hiszen az Állomás negyedben lévő Barátság sétány 17 tömbházának 410 lakrészét sikerült szigetelni és felújítani. Azok új nyílászárókat és új tetőt kaptak, ugyanakkor a tömbházak pincéjét is felújították, kicserélték a vezetékeket, szigetelték és újrafestették a falakat. Az akció akkor bicsaklott meg, amikor a lakók nem fizették be a rájuk eső költségeket. Az alpolgármester szerint a korábbi hőszigetelési programokból a lakók még mindig nem fizettek be 101.273 lejt. Elmaradásukat három éve kifizette az önkormányzat a kivitelezőknek, és beperelték az érintett lakókat, akiknek részletekben kell törleszteniük.

Tóth Birtan Csaba elmondta, most egy uniós program keretében van lehetőség a hőszigetelés újrakezdéséhez. A tömbházak felújításának költségeit 60 százalékban uniós forrásból fedezik, a lakóknak a költségek 25 százalékát kell állniuk, az önkormányzat pedig a fennmaradó 15 százalékot fedezi. Pályázni lehet a tömbházak külső-, tető és pince szigetelésére vagy cseréptető felújítására, egy tömbházi fűtésrendszer kialakítására, alternatív energiaforrások használatára, de ahol van kialakított liftakna, a felvonó beszerelésének költségeit is fedezik - mondta az alpolgármester, aki pontosított, hogy nem lehet ezeket külön-külön, hanem együtt kell pályázni a teljes felújításra és korszerűsítésre.

Újdonság, hogy elég a tömbház-tulajdonosok kétharmadának beleegyezése ahhoz, hogy a tömbház felújítását el lehessen indítani. Az már más kérdés, hogy később a többi lakóból ki kell kényszeríteni a hozzájárulásukat.

A jelenlegi program keretében minden érintett családnak 300 lejes garanciát kell letétbe helyeznie, ezt követően indulhat a tervezés. A kiszámolt költség lakókra eső részére a családoknak egy kötelezvényt kell aláírniuk, amelyben vállalják, hogy a munkálatok elkezdésétől annak befejezéséig részletekben törlesztenek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?