Országprojekt: nagy fába vágta a fejszéjét Klaus Johannis

Az államfő által a múlt héten létrehozott országprojekt-bizottságnak már az első, keddi ülésén megmutatkoztak a véleménykülönbségek arról, hogy mit kellene tartalmaznia a Románia számára irányt mutató stratégiai dokumentumnak.

Erről a bizottság egyik RMDSZ-es tagja, Korodi Attila számolt be a Maszolnak. A képviselő elmondta, a Klaus Johannis által elnökölt első ülésen a résztvevők mindegyike kifejtette meglátásait a testület céljaival, a munka jellegével kapcsolatban. Egyelőre csak abban volt egyetértés, hogy a dokumentum tartalmáról konszenzussal döntsenek.

„Klaus Johannis az első pillanattól világossá tette, hogy konszenzuskeresésre törekszik. Óriási fába vágta fejszéjét, mert a bizottság tagjai egymástól nagyon eltérően ítélik meg, mit kellene tartalmaznia a dokumentumnak, amely sarkalatos területeken akar megfogalmazni egy olyan víziót, ami most hiányzik Románia hosszú távú építkezéséből” – mondta Korodi Attila.

A politikus elmondta, az országprojekt a társadalmi, gazdasági életet, a közigazgatási rendszert is lefedné, ezért nagyon átfogó és kiterjedt dokumentumnak ígérkezik. „Ez egy nagy lehetőség, ugyanakkor nagy veszélyforrás is, ha az erdélyi magyarok meglátásait nem integrálják megfelelőképpen” – jelentette ki.

Korodi tájékoztatása szerint a testület másik RMDSZ-es tagjával, Winkler Gyulával arra törekednek majd, hogy a bizottság ülésein kifejtett véleményüket az RMDSZ eddigi stratégiai állásfoglalásaival alapozzák meg. A képviselő példaként említette az Erdély 2020 fejlesztési tervet és a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos elképzeléseit.

A következő ülését november elején tartja a bizottság. Korodi tájékoztatása szerint akkor arról tárgyalnak majd, hogy milyen fejezeteket kell majd tartalmaznia országprojektnek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?