FRISSÍTVE: Állítólag egészségi okokból távozik a SIE igazgatója

FRISSÍTVE: Lemondott hétfőn Mihai Răzvan Ungureanu, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója. Azt üzente: egészségi okokból távozik posztjáról

A volt külügyminiszter lemondását Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője is megerősítette. Tisztségét ideiglenesen Silviu Predoiu tábornok veszi át.

A hírtelevíziók szerint lemondása összefügghet azzal, hogy a SIE tavasszal nyilvános pengeváltásba keveredett Laura Codruțâ Kövesivel, a korrupcióellenes ügyészség vezetőjével. A főügyész a közéleti szereplőket is érintő panamai offshore-botrány idején egy interjúban arra panaszkodott, hogy a SIE - a többi román titkosszolgálattal ellentétben - nem segíti a vádhatóság munkáját, az utóbbi években a DNA egyetlen jelentést sem kapott a SIE-től.

Miután a kémszolgálat csípős hangvételű közleményben úgy válaszolt, hogy a SIE nem kémked állampolgárok után, mint annak idején a Securitate, Klaus Johannis államfő hivatalába kérette a két intézményvezetőt és véget vetett a nyilvánosság előtt zajló vitának.

Az elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy Ungureanut politikai ambíciói vezérelték a lemondásban, és indulni akar a decemberi parlamenti választásokon. Volt pártja, a PNL társelnöke, Alina Gorghiu azonban cáfolta, hogy erről egyeztetett volna a SIE igazgatójával, hozzátéve: nem is ért egyet azzal, hogy egy titkosszolgálati vezető távozása után azonnal politikai szerepet vállaljon.

Ungureanu először 2007-2012 között vezette a SIE-t, korábban (2004-2007) Románia külügyminisztere, 2012-ben pedig néhány hónapig az ország miniszterelnöke volt. 2015 júniusában az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora volt, amikor a parlament másodszor is megszavazta kinevezését a SIE élére.

Abban azonban a megszólaltatott elemzők egyetértettek, hogy az utóbbi időben elhidegült a viszony Klaus Johannis államfő és a SIE igazgatója között és csak idő kérdése volt, hogy Ungureanu távozzon a kémszolgálat éléről. A titkosszolgálatok élére az államfő jelöl vezetőt, kinevezését pedig a parlamentnek kell megszavaznia.

FRISSÍTÉS1: A SIE-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke, Mihai Calimente képviselő a sajtónak azt nyilatkozta, hogy Ungureanu egészségi okokból távozik tisztségéből. „Felhívott telefonon, és azt mondta: higgye el becsületszóra, hogy egészségi gondjai késztették erre a lépésre. Problémái súlyosak, ágyhoz kötik, nem tudja ellátni a feladatkörét” – mondta a politikus.

FRISSÍTÉS2: Klaus Johannis államfő hétfő este újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy megromlott volna a viszonya Ungureanuval. Közölte: a SIE igazgatója személyes okokra hivatkozva kérte felmentését, de nem találkozott vele, mivel Ungureanu egészségi állapota állítólag nem tette lehetővé, hogy felkeresse az elnöki hivatalt. Az államfő hozzátette: valószínűleg csak a decemberben megválasztandó következő parlamentnek tesz javaslatot egy új kémfőnök kinevezésére, mert a jelenlegi törvényhozás a választásokkal és jelöltállítással van elfoglalva.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?